Rég volt, tán igaz sem volt

2006. szeptember 21. Csütörtök

Könnygáz Egek Könnygáz
Itt megáll az ész
Bombázlak Vietnám
És szemem odavész

(Allen Ginsberg: Könnygáz rag)

Tegnap Schindlerrel és Tüncivel találkoztam, a közeli helyünkön sörözgettünk. Tünci hamar lelépett, mert korán kellett kelnie. Schindlerrel vadásztuk a híreket a zsebrádióján, meg a telefonomon. Úgy döntöttünk, hogy kinézünk a Kossuth-térre, mert ott elég békés a hangulat.

Ki is mentünk, ott tényleg békés volt minden. Nem töltöttünk túl sok időt az Országház előtt, mert Schindler haza akart menni. Elkísértem a Deákig, aztán visszamentem, kicsit nézelődtem, aztán elindultam haza. Ez nem sokkal éjfél után történt.

Ekkor következett az, ami bárkivel megtörténhet ezekben a napokban Budapesten: bekerültem a konfliktus kellős közepébe. A Vígszinház előtt baromi sok rendőr volt. legalább négy Ikarus busszal jöttek, ami teljesen tele volt, aztán furgonokkal, ami talán lehetett vagy hat-nyolc darab, meg ilyen csapatszállító teherautóval, amiből szintén lehetett vagy nyolc. Ezenkívül volt vagy húsz személykocsi, amiben szintén dugig voltak a rohamrendőrök, meg egy nagy rakás, aki gyalog volt.
 
Ha úgy számolok, hogy egy Ikarusban elfér negyven ember, egy furgonban nyolc, egy csapatszállítóban mondjuk 12, egy autóban pedig négy, akkor is minimálisan négyszáz rohamrendőr jött különféle járművekkel.

Ennyi rendőrt még nem láttam egy rakáson.

Nem igazán tudtam, merre kellene mennem, mert elég nagy kavarodás volt, de mivel békés emberek mentek a Nyugati felé, ezért elindultam arra, lévén arra vezet a hazaút.

Mire a Nyugatihoz értem, már tudtam, hogy innen nem egyhamar keveredek ki. Felsorakozott az az iszonyú sok rohamrendőr, mindenfelé sorfalat álltak, fogalmam sem volt, merre kéne mennem, hogy kikerüljem őket, ami azt illeti, úgy látszott, ők sem tudják egészen, mit is csinálnak.

Egy csomó olyan ember volt ott, mint én, akik nem tüntetni, mégcsak nem is bámészkodni jöttek, egyszerűen az amúgy nagyon forgalmas Nyugati téren voltak éppen. Senki nem tudta, hogyan kéne hazajutnunk, bármerre indultunk, mindenhonnan visszazavartak minket a rohamosztagosok. Kurva idegesek voltak, nem volt pardon, ha még egy lépést tettünk volna bármely irányba a hátráláson kívül, leütnek.

Így aztán nem volt mit tenni, lépésről lépésre, szakaszosan eltereltek minket az Oktogonig. Közben volt pár kisebb incidens, de más nem.

Befordultunk aztán az Andrássy-útra, és az első keresztutcánál az elöl lévő rendőrök megfordultak, és sorfalat álltak. Nem tudtam, mi lesz, és egy pár percig nem is történt semmi, csak ment a feszkó.

Az Oktogonra nem lehetett visszamenni, ott állt a tömeg, mögöttük szintén sorfal. Különben sem arra lakom. Az Andrássyn, a Hősök tere irányába sorfal, az Eötvös utca mindkét végén szintén sorfal. Tudom, hogy a tömegoszlatás szabályozása kimondja, hogy a tömeget nem lehet körbezárni, egy menekülési útvonalat hagyni kell, ezért lehet, hogy elengedtek volna egyik irányba, de a rendőrök annyira be voltak gőzölve, hogy nem akartam kisakkozni, melyik a helyes választás a négy irány közül.

Úgy döntöttem, hogy ottmaradok, és várok, mást nem nagyon tehetek.

Könnygázgránátokat lőttek ki puskából. Ez már sokkal durvább, sokkal kegyetlenebb volt, mint a TV-székháznál lévő, pedig azt sem szeretném mégegyszer megszagolni. Azt még különben is palackból fújták. Ez már csípett, mint az állat, szabályosan fájt, az ember úgy sírt, mint egy kiskölök a homokozóban. Még sokáig éreztem.

Olvasom, hogy ez új típusú anyag volt, és nem is akarják elárulni, mi az összetétele. Remek.

Szóval csak arra jártam. Hazaindultam, és kaptam egy kis könnygázt. Úgy látszik, vigyázni kell, merre kószál az ember.

kaptarlako | 15:46 | | Ezt másnak is olvasnia kéne!